2010. augusztus 2., hétfő

Útkeresőknek: mitől más Jézus?

Részlet Benkics József A világvallások és a kereszténység c. írásából:


A főbb vallásalapítók és Jézus Krisztus

Egyetlen vallásalapító megjelenését sem előzte meg semmilyen prófécia. Fellépésükkel társadalmi vagy erkölcsi problémákat, hanyatlást szerettek volna megelőzni vagy javítani. Megjelenésük az adott közegben szokatlan vagy váratlan esemény volt, ellentétben Jézussal, akit a választott nép tudatosan várt mint megváltóját.
    Az előzőekben elmondottakból szükségszerűen következik az az alapvető tény, hogy Jézus Krisztus az a Megváltó, akit Isten már ősszüleinknek megígért. Ha a Megváltót az élő Isten ígérte meg, akkor természetes, hogy ez a személy Isten létrendjéből fog közénk érkezni és isteni természettel bír. Jézus teljes földi élete bizonyíték arra, hogy valóságos Isten és valóságos ember, míg Buddha, Mohamed, Kong-fu-ce, Lao-tse stb. mind csak emberek voltak, és annak is tartották magukat. Ezért a vallásalapítók és Krisztus közé, az  isteni léte, isteni természete von éles határt. Jézus mondja: "Mielőtt Ábrahám lett, Én vagyok." (Jn 8,58), mert "Isten Fiának vallotta magát", azért ítélték őt halálra (Jn 11,36). Semelyik vallásalapító nem jelentette ki magáról, hogy ő Isten, vagy annak a fia. Az előfordult, hogy követőik istenítették őket, de ettől még egyikük sem volt Isten! Az említett vallásalapítók és Jézus között életvitelben is komoly különbség volt. Ugyanis a vallásalapítók esendő -- hozzánk hasonló --, bűnös emberek voltak. Jézus Krisztus viszont tökéletesen szent és bűntelen életet élt.

Ezt a tényt az is bizonyítja, hogy a vallásalapítók böjttel, aszketikus élettel küzdöttek a megtisztulásért (pl.: Buddha, Mohamed), Jézusnak azonban erre nem volt szüksége. Ő is böjtölt ugyan nyilvános fellépése előtt, de nem megtisztulásáért, hanem lélekben készült fel nyilvános küldetésére és a bennünket megváltó szenvedésére. Buddha még a "megvilágosulása" után is jó darabig kicsapongó szexuális életet élt, amiért követői meg is rótták. Jézus életében sok bűnnel, gonoszsággal találkozott,  azonban a sok mocsok közepette is mindvégig tökéletes maradt.

Nem tett különbséget ember és ember között, szerette a bűnös embert is. A vallásalapítók ezzel szemben nagy különbséget tettek ember és ember között, hogy a környezetük figyeljen rájuk és feltétel nélkül kövessék őket. Meg is tettek ennek elérésére mindent. Pl. Mohamed látványos, teátrális menekülése Mekkából Medinába 622-ben, melynek nyilvánvaló célja a figyelemfelkeltés volt.

Jézus saját maga kereste a bűnösöket, hogy tanításával, példájával "felemelje" azokat. Olyan kijelentéseket tett önmagáról és az Istenről, amit senki más nem tehetett volna anélkül, hogy később negatív következménye ne lett volna. pl. "Én vagyok az út, az igazság és az élet" (Jn 14,6); vagy "Én veletek vagyok mindennap a világ végéig" (Mt 28,20); vagy "Most dicsőíts meg engem te, Atyám, magadnál, azzal a dicsőséggel, melyben részem volt Nálad, mielőtt a világ lett". (Jn 17,5 Részlet Jézus főpapi imájából) stb.

Ezeket a szavakat csak Isten jelentheti ki magáról, mert ha csak ember teszi, valószínűleg paranoiás, elmebeteg látszatát kelti, és ezt a környezete is előbb-utóbb felismeri! Idézhetnénk még számos helyet a Szentírásból, de nem ez a cél. A cél mindössze csak az, hogy rávilágítsunk Jézus és a történelmi nagy vallásalapítók közötti alapvető különbségekre. A jézusi tanítás felülmúl minden más emberi tanítást, hiszen Istentől ered, és így elmondható róla, hogy tökéletes. Nyilvánvalóvá válik ez akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy Jézus tanításában az Isten határozza meg, hogy hogyan kell őt tisztelnünk és szeretnünk. A vallásalapítóknál ez pont fordítva van, mert itt az ember (pl.: Mohamed) dönti el, hogy milyen tiszteletet adjon az ember Istennek. Ez az alapállás hibás, hiszen az emberi viszonylatban is úgy van, hogy nem a szolgák döntik el, hogyan kell urukat tisztelni, hanem az úr szabja meg, hogy mit vár el tőlük!

Buddha azt tanítja, hogy minden szenvedés, fájdalom gyökere a vágy!  Le kell tehát rombolni a vágyat és akkor eljutunk a Nirvánába, a teljes megsemmisülésbe, ahol már nincs fájdalom. Tanítása szerint ez itt a földön különböző jógagyakorlatokkal is elérhető. Nem veszi észre, hogy a kérdést rossz irányból közelíti meg. Ugyanis a vágy az ember alaptermészetét hordja magában. Pontosabban a vágyban az "Én" -- a személyiség jelenik meg és az vetítődik ki. A vágy mozgatja az akaratot is és húzódik végig az emberi élet -- jóformán -- minden területén. Pl.: munkakör, munkahelyválasztás, szerelem, családalapítás, étkezési szokások, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Ezért, ha a vágyat "leromboljuk" -- ahogy ezt Buddha tanítja --, akkor a személyiségemet, az "én vagyok"-ot semmisítem meg. Így teljesen kiüresítem magam és eljutok az "immúnis" állapotba, ahol szó szerint minden mindegy! Ebben az állapotban valóban nem fáj semmi(!), de személyiségem sincs, s az "Én" is elveszett! Győztem a szenvedés felett egy megalázó béke -- az emberi természet feladása -- árán!

Az említett példák jól szemléltetik az emberek által alapított vallások tökéletlenségét. Az ember nem Isten vagy természetfeletti lény, s ez az "alaphelyzet" akkor is megmarad, ha valaki közülünk "megvilágosodik", mint Buddha vagy Mohamed esetében (is) történt valamilyen formában. A hinduizmus pl. azt tanítja, hogy az emberek lelke a biológiai halál után valamilyen más létállapotba, pl.: állatok testébe költöznek át. Ezért a hindu semmilyen állatot nem öl meg! Eltűri élete közelében a patkányokat, férgeket, városaiban a kóborló teheneket és kutyákat, sőt van olyan hindu szekta, amely azt parancsolja követőinek, hogy a száj és orrlyukak elé selyemsálat kössenek, nehogy valamely rovar oda berepülve kimúljon és így a benne lévő (emberi) lélek halálát okozza. Az indiai ember égig érő éhínségét a vallás nem veszi figyelembe. Az ember csupán "alkatrészként" mozog egy könyörtelen vallási gépezetben.

A helyzet hasonló az iszlám esetében is. Az Isten a Szentírás tanúsága szerint a nőt és a férfit egyenrangúnak teremtette. (Ter 2,24) Ezt a tényt Mohamed figyelmen kívül hagyja! Az iszlám vallásban, ahol a vallás és a társadalmi pozíciók összefonódnak, (pl.: a kalifa nemcsak vallási, hanem politikai vezető is) -- mint arra az előzőekben utaltunk -- a nőt valamiféle tárgynak, a férfit kiszolgáló mechanizmusnak tekinti. Úgy adják-veszik őket pénzért vagy természetbeni juttatásért (pl.: kecske, juh, szarvasmarha stb.), mint bármely piaci árut. Ebben az erősebb nem mérhetetlen önzése jut kifejezésre. A szerető és szent Isten viszont nemtől és kortól függetlenül minden embert szeret. Jézus az, aki szentségi rangra emelte a házasságot, kiemelve és megbecsülve az emberi méltóságot. Mohamed szemében a nő csak "szükséges rossz", akit Allah szolgálni teremtett. Csak ennek a szemléletnek a megismerése  után válik érthetővé számunkra a nők teljesen kiszolgáltatott helyzete az iszlám országokban.

A hindu tanban az újra megtestesülésbe (reinkarnáció) vetett hit alaptalan, mert az ember földi élete csupán csak egyszeri lehetőség -- s nem több -- az üdvösségre. Mindenki csak egy életet kap és nem többet, hogy bizonyítson. Ennek ellenkezője semmivel sem igazolható. Senki nem emlékszik vissza előző életére, és semmi nem támasztja azt alá. Jézus Krisztusnak, az élő Isten Fiának is csak egy élete volt a földön és nem több. Ebben a földi életben minden ember számára az üdvösség megszerzésére maximális lehetőséget és kegyelmet biztosít az Isten. Ezt a maximumot (lehetőséget) az ember teljes mértékben megkapja a földön, miért adjon az Isten még egyszer vagy többször ugyanannyit? Mi értelme van az ilyen meggondolások után az újra kapott életnek? Ráadásul igazságtalan lenne az Isten, ha ezt az egyik embernek megadná, a másiknak nem. Az igazságtalanság pedig nem fér össze a végtelen szentségével és szeretetével. Azt mondhatná valaki, hogy sokan jöttek vissza már a klinikai halál állapotából, és a bibliai Lázárnak is megadta az Isten a két (élet) lehetőségét. Erre több válasz is adható:
a) Jézus élete és pályafutása rendkívüli és egyszeri esemény (sorozat) volt, amikor is Isten igazolni, hitelesíteni akarta Jézus isteni voltát, nevezetesen azt, hogy ura az életnek és a halálnak is.
b) Lázárnak nem két élete volt, hanem csak a régit folytatta.
c) A klinikai halál közelébe jutó embernek az esetében még nem áll be a teljes biológiai halál. Ez az állapot felfogható egy nagyon mély ájulásnak, ún. kómaszerű állapotnak, amely már lehet a halál határértéke, de még nem teljes halál.

Amióta ember él a földön, mindig izgató kérdés volt számára, hogy mi történik a halál pillanatában, s mit él át haldokló? Raymond Moody, amerikai professzor nagy érdeklődést kiváltott "riport"-sorozata, amely több kiadást megért (Élet az élet után), behatóan foglalkozik ezzel a témával.
Tény, hogy Isten lehetőséget adhat arra az embernek, hogy "belepillantson" a halál közeli állapotba. Teszi ezt azért, hogy az ember hitét Istenben, az élet értelmében és a továbbfolytatásába elmélyítse, s bizonyítsa isteni szeretetét, mindenhatóságát, amely felette van minden halálnak és elmúlásnak. Továbbá ez soha nem egy új földi élet kezdete -- mint ahogy azt a hinduk vagy mások hiszik, hanem a régi folytatása -- csak ezután, legtöbbször az átélt élmények hatására, más felfogással! Tehát itt sincs szó két vagy több élet lehetőségéről. Az említett halálközeli élményt Isten végtelen kegyelméből, szeretetéből megadhatja annak, akit erre méltónak talál, az illető üdvössége érdekében.

Mindezek után következzen még egy érv, amely súlyosabb mindegyiknél: A bűn következménye, hogy egyszer minden ember meghal. Meghalt Buddha, Mohamed, Lao-tse, Kong-fu-ce stb. és meghalt Jézus is. Ő azonban feltámadt a halálból és örökké él! Ez a súlyos tény világít rá a legfényesebben Jézus és a többi vallásalapító közti különbségre, hiszen azt, hogy Ő az élet és a halál ura, semmi sem bizonyítja jobban! Ez a keresztény életet élő ember hitének alapja, fundamentuma! A feltámadt Krisztusban vetett hit tudja csak egyedül betölteni a sóvárgó emberi szíveket, amelyek a maradéktalan boldogság és béke után vágyódnak. Olyan vallásalapító -- Jézuson kívül -- nem született a földre, aki ezt a vágyat be tudná tölteni!

Sokszor hallottuk már azt a szóbeszédet, hogy Jézus csak egy hindu jógi volt, aki zsidó létére Indiában megtanulta a szemfényvesztés tudományát, s így lépett fel tanítóként Izraelben. Háromnapos halála is csak ámítás volt, mert a ma élő bármelyik jógi is "utánacsinálja" ugyanezt minden gond nélkül.
Ez az állítás bármilyen logikusnak tűnhet is, teljesen alaptalan, hamis. Miért?
1. Jézus földi életében soha nem járt Indiában. Ez történelmileg igazolható tény.
2. Fellépéséből, tanításából olyan isteni erő sugárzott, amivel semmilyen jógi, guru vagy szemfényvesztő nem rendelkezett. Gondoljuk csak végig, -- a római százados szolgáját távolból -- lényegében ismeretlenül gyógyította meg. Ilyen képességekkel sem Jézus előtt, sem utána, semmilyen vallásalapító nem rendelkezett. A gyógyulásokat és a halott-feltámasztásokat sohasem a maga erejének, hanem a Mennyei Atya hatalmának és szeretetének tudta be. Ellentétben más vallásalapítókkal, akik minden dicsőséget, saját hatalmuk és befolyásuk növelésére használtak fel.
3. Ha egy jógi szolgájával több napra eltemetteti magát, az nem hal meg. Ismeretes, hogy a "lelkierő-átvitel" képes arra, hogy a vegetatív idegrendszer működését -- átmeneti időre -- minimálisra csökkentse. Erre azért van szükség, hogy az emberi szív három-négy percenként egyet dobbanjon, pont annyit, hogy a vér az erekben meg ne alvadjon. Ilyen állapotban a test hamuszürke színű lesz és az anyagcsere-felvétel--leadás, s az oxigén felvétele is minimálisra csökken. Az ilyen anyagcsere funkció mellett elég annyi oxigén a jógi számára -- mondjuk egy hétre --, ami egy koporsóba, fadobozba, a "temetésnél" beszorul. A jógik két-, háromezer évre visszamenő titkos tudásait és annak indítékait -- műszerek és felkészültség hiányában -- nem tudta ellenőrizni, megokolni a tudomány. Ma már a szívgyógyászati műszerek tökéletesen igazolják az előbbiekben ismertetett állítást. Volt jógi, aki hajlandó volt kórházi körülmények között is "előállítani" a saját testének kómaszerű állapotát, és a műszer pontosan mutatta, hogy milyen időközönként és hányat dobban a szíve. Tehát a jógi nem hal meg! A jógi esetében a szívdobbanások -- pusztán tapintással -- szinte ellenőrizhetetlenek. A történelem folyamán hosszú ideig nem volt a tudomány kezében más megbízható eszköz a szív ritmusának ellenőrzésére, csak a tapintás. Így teljesen érthető, hogy a jógi teste vegetatív működésének lelassulását környezete halálnak minősítette. Ilyen állapot eléréséhez kétségtelenül nagy tudásra, hihetetlen önfegyelemre, nagyon erős koncentrálásra, és -- nem utolsó sorban -- évekig tartó gyakorlásra van szükség!
Más szempontból Jézus a saját testének csodáját -- pl. a vízen járást -- minden nehézség nélkül "át tudta adni" bármelyik embertársának. Így járhatott Péter is Jézussal együtt a vízen.
A jógi sok évig gyakorolt koncentrálásával felszabadíthat a központi idegrendszeréből (az agyból) nagy mennyiségű energiát, amely képes arra, hogy testét pár percre a földtől felemelje, legyőzve ezzel a gravitációt. A lebegés után rosszabb esetben eséssel ér földet, amely testének összezúzásához vezethet. Ezt a tudást vagy képességet csak kevesen érhetik el, és azok nem képesek átadni másoknak. Az egésznek nincs sok értelme, ha belegondolunk, hogy pár perces lebegésért egy életen keresztül koncentrál, hogy másokat elkápráztasson. A "mutatvány" inkább tűnik az emberi erőfeszítés csúcsának, mint az Istenhez való felemelkedés jelének.
Azt is meg kell fontolnunk, hogy a tetszhalálba kerülő jógik egészséges emberek. Jézust kereszthalála előtt rettenetesen megkínozták, keresztre feszítették, majd lándzsával átdöfték oldalát. Borzalmas kínok között halt meg, s mégis feltámadt.
A tibeti Láma nyilatkozott a Magyar Televíziónak. A riportban elmondta, hogy egy idős hindu apáca látott szerzeteseket a levegőben "repülni", s hogy szerzeteseik ilyen dolgokra is képesek. Ha valaki évekig koncentrál, s a központi idegrendszeréből energiát "csoportosít" át a testének másik részébe -- mint jelenség orvosi műszerekkel mérhető és bizonyítható. Továbbá a világ más részein is előfordulhat ilyen, hiszen alkati ill. akarati kérdés, hogy valaki évekig tartó gyakorlatokkal energiát szabadít fel, hasznosít, csoportosít át testének egyik részéből a másikba, s ha adottságai megvannak, akkor európai ember is képes ilyen vagy hasonló teljesítményekre.

A csoda -- a keresztény ember számára -- egy olyan jelenség, amely a természet rendjétől eltér, és a tudomány mai eszközeivel nem magyarázható, s amely Isten szeretetét, hatalmát s közvetlen jelenlétét jelzi.

Mindezeket figyelembe véve szűrhetjük le a következő tanulságot: Némelyik jógi valóban -- a hétköznapi ember számára szinte hihetetlen és még a mai napig is vizsgált -- nagy teljesítményekre képes. A már említett gyakorlással megtanulja hogyan kontrollálhatja a testét és élet-energiáit. A koncentrációs gyakorlatok révén "lecsendesíti elméjét" és ellazítja izmait. Így mély álomba merül. A jógik, amit saját testükkel művelnek -- bármily csodálatosnak tűnik is -- nem más mint egy vallási indíttatásból véghezvitt fegyelemgyakorlat (sorozat), de semmi esetre sem halál, inkább a biológiai életen való igen nagy mérvű uralkodási képesség.

Ezért a jógit körülvevő tanítványai istennek, félistennek vagy legalábbis mindenek felett álló tanítónak tartják, és szavait, mozgását úgy követik, mint az árnyék. Ezt kihasználva, népszerűségét, bűvkörét igyekszik minél jobban növelni. Ezzel nemhogy túlszárnyalná Krisztust, hanem éppen ellenkezőleg, még hasonlítani sem tud rá, hiszen Jézus csodáival az embereken akart segíteni -- mindenféle ellenszolgáltatás nélkül --, s ezzel akarta bizonyítani isteni hatalmát. Némelykor pedig egyenesen megtiltotta tanítványainak, hogy nyilvánosan beszéljenek isteni megnyilvánulásairól -- míg nem jön el annak ideje.


Az Isten emberi megközelítése

Istent a vallásalapítók (nagy része) egy öröktől fogva uralkodó, könyörtelen, szívtelen hatalomnak és erőnek képzelték el, s nemegyszer személytelen erőnek vélték. Ez az elgondolás jelenik meg különböző formában a tanításaikban is.

Nézzük pl. ismét Mohamed tanítását, aki azt mondja, hogy az emberi szabad cselekedeteket -- így a rosszat is -- Isten előre eldönti, elrendeli. Bele kell törődnünk végzetünkbe, mert Allah így rendelkezett. Már születésem előtt Isten eldöntötte, hogy halálom után hová kell kerülnöm, és nem tehetek ellene semmit. Az úttesten való átkeléskor elüthet az autó, mert Allah így akarta stb.

Az ilyen szempontok szerinti vallási gondolkodás megszünteti az emberi szabadságot, szabad gondolkodást és akaratot, s egy tőle független, befolyásolhatatlan kényszerpályára viszi azt. Istent érzés nélküli, büntető mechanizmusnak vagy jogi intézménynek elgondolni súlyos hiba. Ezzel Isten végtelen szeretetét, jóságát, szentségét sértjük meg. Hiba azért is, mert egy ilyen Istent nem lehet szeretni, nem lehet Hozzá őszintén imádkozni, csak félni lehet Tőle. S mint ilyen csak meghatározója, parancsolója az emberi életnek, de semmi esetre sem része annak.

Jézus tanítása jelentősen ellentmond mindezeknek. Élete, pályafutása, tanítása, egy szóban foglalható össze: szeretet! (A jónak az akarása!)

Ez a szeretet emelkedik felül minden bűnön, és ez tompít le minden ellenségeskedést. Csak Jézus szeretete az a szeretet, amely az emberi szívnek vágyait maradéktalanul be tudja tölteni. Az ember úgy van alkotva, hogy ösztönszerűen vágyódik Isten szeretetére. Ezt nem lehet kihagyni életünkből, mert ezáltal emberi személyiségünk, mivoltunk sérül meg. Csak a krisztusi tanítás értelmes isteni elgondolása adhat elfogadható választ arra, hogy miért élünk, hogyan tehetjük boldoggá életünket, mi ad emberi-célt életünknek és tartalmat mindennapi küzdelmeinknek. Az ember teremtésétől fogva arra van rendelve, hogy a szerető Istent viszontszeresse és Általa örökre boldog legyen.

Bárcsak minél több ember járna Európában és szerte a világon mindenütt ezen az Isten által megszentelt úton!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése