2011. július 17., vasárnap

Hiszek hitetlenül Istenben

A hit és a hitetlenség határmezsgyéjén tétovázó, Istent szomjúhozó de benne hinni nehezen tudó ember vívódását olvashatjuk Ady Endre alábbi versében. A költő megvallja azt, amit nekünk is őszintén be kéne ismernünk: ebben a homályos értékrendű, félelmekkel teli, rohanó világban szükségünk van Isten békességére, szépségére, tisztaságára és igazságára. Azokra a lekacagott szavakra, amelyek ma nem számítanak értéknek a nyüzsgő, hazug, szennyes világban.
S hogy miért áhítja a költő, s vele együtt mi is mindannyian a jézusi értékeket oly nagyon? A választ Pascaltól idézem. Azért, mert "minden ember lelke mélyén egy Isten alakú űr van", melyet csak Isten tölthet ki teljességgel!

Hiszek hitetlenül Istenben,
Mert hinni akarok,
Mert sohse volt úgy rászorulva
Sem élő, sem halott.

Szinte ömölnek tört szivemből
A keserű igék,
Melyek tavaly még holtak voltak,
Cifrázott semmiség.

Most minden-minden imává vált,
Most minden egy husáng,
Mely veri szívem, testem, lelkem
S mely kegyes szomjuság.

Szépség, tisztaság és igazság,
Lekacagott szavak,
Óh, bár haltam volna meg akkor,
Ha lekacagtalak.

Szüzesség, jóság, bölcs derékség,
Óh, jaj, be kellettek.
Hiszek Krisztusban, Krisztust várok,
Beteg vagyok, beteg.

Meg-megállok, mint alvajáró
S eszmélni akarok
S szent káprázatokban előttem
Száz titok kavarog.

Minden titok e nagy világon
S az Isten is, ha van
És én vagyok a titkok titka,
Szegény, hajszolt magam.

Isten, Krisztus, Erény és sorban
Minden, mit áhitok
S mért áhitok? - ez magamnál is,
Óh, jaj, nagyobb titok.

Ady Endre

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése