2011. augusztus 1., hétfő

Kiáltozás

József Attilával együtt mi is bevallhatjuk: mindennél jobban vágyunk a szeretetre! Hogy elfogadjanak és megértsenek minket. Ez minden ember végső és alapvető igénye. A szeretet. Talán nem véletlen: így lettünk teremtve maga a Szeretet által! Ezért ha azt érzed, téged senki sem szeret, ne hidd el a hazug sugalmazást! Isten szeret téged:

"Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad!  Íme, tenyerembe véstelek be, szüntelen előttem vannak falaid."

Az Isten nélkül élő ember kétségbeesett kiáltása ez a vers. Azé az emberé, aki bár megsejt valamit az Igazságból (lesz ítélet, fél a büntetéstől) de nem ismeri fel azt a maga teljességében. Hiszen igenis van halhatatlan, szerető oltalom! Isten létezik és szeret téged!

Kiáltozás

Jaj, szeressetek szilajon,
hessentsétek el nagy bajom!
Eszméim közt, mint a majom
a rácsok közt le és föl,
vicsorgok és ugrándozom,
mert semmit nem hiszek s nagyon
félek a büntetéstől.


Halandó, hallod-e dalom,
vagy zúgod csak, mint a vadon?
Ölelj meg, ne bámulj vakon
a kifent rohamkéstől -
nincs halhatatlan oltalom,
akinek panaszolhatom:
félek a büntetéstől.


Mint fatutaj a folyamon,
mint méla tót a tutajon,
száll alá emberi fajom
némán a szenvedéstől -
de én sirok, kiáltozom:
szeress: ne legyek rossz nagyon -
félek a büntetéstől.


1936. november-december

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése