2012. június 16., szombat

Halj meg önmagadnak, hogy feltámadhass az életre!

Érdekes elgondolkozni a törvény, törvényszerűség szavak jelentésén.
Röviden én úgy fogalmaznám meg, hogy egy örök, feltartóztathatatlan erejű igazságot nevezünk törvénynek.

Bizonyos fizikai törvényeket épeszű ember nem kérdőjelez meg.
Kinek jutna például eszébe egy százemeletes toronyház tetejéről leugrani - mondván, kipróbálom a zuhanás élményét, hátha sértetlenül érek földet? Tudjuk, aki ezt tenné, földet érve garantáltan szörnyethalna. Ez a gravitáció kérlelhetetlen törvényének a következménye. Földi körülmények között a gravitáció mindig és mindenhol működik, nincs kivétel. Akár tetszik ez nekünk akár nem, akár szimpatizálok vele akár nem. Ezért bölcs dolog úgy tervezni az életünket, hogy számolunk vele...

Miért van az, hogy az ugyanilyen erejű lelki törvényeket az ember gondolkodás nélkül áthágja és utána nem érti, hogy miért halt szörnyet lelkileg? Talán mert nem is tud róla, hogy vannak lelki törvények? És ha ismerné őket, komolyan venné e őket annyira, mint például a fizika törvényeit? Azért fontos kérdések ezek, mert a lelki halál állapota nagyságrendekkel rosszabb a fizikai halálnál.
Míg az előbbi egy tartós (örök) állapot, vég nélküli szenvedés, az utóbbi egy állapotváltozás, egy dimenzióváltás, egy ajtó, amin egy pillanat alatt lépünk át.


Íme, talán a legfontosabb lelki törvény:
"Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.       
Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt."


Isten ezen törvényéről is elmondható, hogy lehet ezt szeretni, utálni, elfogadni, elutasítani, figyelmen kívül hagyni, de attól még ez a törvény élő és ható, működő törvény! Ez azt jelenti, hogy kivétel nélkül minden egyes ember esetén megvizsgálható miképpen viszonyul ehhez a törvényhez.


Két lehetséges viszonyulás létezik:


I. Hozzáállás
Van, aki nem számol vele és a születése óta magával hozott, zsigeri szinten benne lévő nagy pusztítónak úgy engedelmeskedik, hogy észre sem veszi azt. Ez a nagy pusztító nem más, mint az önzés. Az önzésre egy az egyben igaz az, ami a sátánra: sokat ígér, keveset ad és végül mindent visszavesz! Az önző ember elhiszi - anélkül, hogy mindennek a tudatában lenne -, hogy akkor lesz teljes és boldog élete, ha mindent megszerez magának, amit csak lehet.
Az önző ember számára nagy ígéret az, hogy ha magamra figyelek és igyekszem mindenféle jóban részesíteni önmagam, mentesíteni az életem minden hiánytól és a kényelmet biztosítani magamnak (mindezeket akár mások rovására), akkor boldog leszek. Élete vége felé közeledve - ha őszinte - bevallja: nem lettem boldog. Ez az ígéret hamisnak bizonyult, keveset kaptam!

A fizikai halált megelőző pillanatokban pedig rá fog ébredni mindenki, aki így élt: gyakorlatilag semmim és senkim sincs. Nincs mire visszanéznem, ami megnyugvással töltene el. Fájdalmas így elmenni ebből a világból!
Az önzés olyan, mint a fekete lyuk. Mindent beszippant. Így az ilyen embereknek a kapcsolataik is rendre tönkremennek. Az önzés és a teljes lelki halál kéz a kézben járnak.




A lírikus epilógja

Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.

S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,
de hogyha van is, Isten tudja hogy' van?
Vak dióként dióban zárva lenni
S törésre várni beh megundorodtam.

Büvös körömből nincsen mód kitörnöm,
Csak nyílam szökhet rajta át: a vágy -
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.

Én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.

Babits Mihály


II. Hozzáállás
A másik eset az, amikor az ember - Isten kegyelméből - megérti és felismeri ennek a törvénynek a jelentőségét és elkezdi alkalmazni. Be kell vallani, hogy ez nem megy könnyen és nem csak rajtunk múlik. Mégis sorsdöntő jelentőségű, hogy ez megtörténik e az életünkben vagy sem.
Mire van szükségünk ahhoz, hogy erre az útra lépjünk és hogy engedelmeskedve Isten ezen törvényének (lelkileg) életünk lehessen sőt bőségben (boldogságban, teljességben) élhessünk?
 
  1.  Bizalomra Isten iránt! Hiszem, hogy ha leszámolok az önzőségemmel, azaz ha meghalok önmagamnak, akkor nem szegényebb leszek, hanem gazdagabb, teljesebb! Ezt Isten Maga ígéri nekem! És Ő sohasem hazudik, mert Ő Isten!
  2. Értelemre, hogy meglássam: a boldogság nem a felszínen dől el (nem a javaktól, a jóléttől, a hírnévtől, a sikertől stb. függ), hanem a lélek titokzatos mélyéből tör fel akkor, amikor másokért kezdek élni!
  3. Bátorságra, hogy a döntést meghozzam: tudatosan, napról napra - a hit karjával Krisztusban megkapaszkodva - a páromért, a szeretteimért, a családomért, a gyülekezetemért és az ellenségeimért fogok élni.
  4. Imádságos szívre, hogy kegyelemből az előbbieket megkaphassam.

A hamu tanítása

A hamut néztem reggel, odalent,
A nagy kosárban, míg pihent puhán;
S szürke, elomló halmai felett,
Megéreztem egy nagy kérdőjelet.

A nagy kosárban, benne hallgatott
A fű, a fa, az erdő élete.
És kijelentést hordozott a csend,
Hogy hivatásának, mind megfelelt.

S míg a kapuban, a kosár hamu
Útjára készült némán, boldogan,
Hogy valahol, egy csöndes nyughelyen,
A földbe térjen, és humusszá legyen,

Úgy éreztem, hogy láthatatlanul,
Körülállják, a boldog kis szobák,
Körülállják a dermedt emberek,
És megköszönik, hogy otthonuk meleg.

Ott álltam én is, a kapu alatt,
És megáldottam én is a hamut.
S megköszöntem a kérdőjelet,
Melyet szívembe, Isten így vetett:

El tudsz-e égni lassan, másokért,
Mint egy darab fa, hogyha tűzbe vet
Dermesztő télben egyszer a kezem?
Szolgálsz-e zokszó nélkül nesztelen?

Akarsz-e égni szent oltáromon,
Névtelenül, mint egy a sok közül?
Ha életedből csak hamu marad,
Áldozod-e még úgy is magadat?

A hamut néztem, és néztem a szívem;
Árnyékok jártak a kapu alatt. -
– Én erre képes nem leszek soha;
De Jézus él és áll a Golgota!

Én éreztem, hogy ő a felelet
És éreztem, hogy benne az „igen”;
Isten Lelke távlatot nyitott,
Ott állt kibontva, ott állt a titok,

Hogy végtelen, nagy szoba a világ,
S hideg van benne, sokszor nagy hideg.
De lángra gyújtott életek dalolnak
az áldozatról, és övék a holnap.

Füle Lajos


Te földbeesett búzamag vagy e testvérem?
El tudsz-e égni lassan, másokért?
Akarsz e így harminc, hatvan vagy százszoros termést hozni?
Mersz e a valódi, teljes élet keskeny ösvényére lépni?




Bíztatlak, hogy tedd meg ezt a lépést, mert ennek hiányában az ember sosem fogja
megismerni az élet lényegét. Aki ezt az utat még nem ismerte meg, az még nem élt igazán!






















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése