2014. április 24., csütörtök

A nagykorú gyülekezetté válás alapkövei


1. Növekedés hitben, ismeretben: fontos a gyülekezet oktatása, tanítása, képzése, épülése.
Vendég előadók, vendég lelkészek meghívása, evangelizációk szervezése.
Érdemes az alapvető kérdéskörök kapcsán (pl. megtérés / újjászületés / megszentelődés / megigazulás / kiválasztás / feltámadás stb.) előadásokat tartani. Kívülről is lehet hívni elismert, neves tanítókat de akár a gyülekezeten belül is felkészülhet egy-egy testvér egy adott témából. Érdemes ezeket a témákat úgy válogatni és beosztani, hogy nagyobb gyülekezeti események vagy ünnepek előtt legyen idő az épp aktuális eseményre ily módon is felkészülni. Például presbiter választás előtti hetekben hasznos lehet ennek a tisztségnek az átbeszélése a különféle közösségi alkalmakon.
Szerintem csakis így érhető el a hitben, lélekben és ismeretben való növekedés, így válik a gyülekezet nagykorúvá, és így lesz képes felelős döntéseket hozni saját jövőjét illetően.
Itt is két oldala van az éremnek:
- segíteni kell a hitre jutásban azokat, akik most indulnak el ezen az úton
- táplálni kell azokat, akik már a szilárd lelki táplálékra "éhesek"

Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek,
hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, mert olyanokká lettetek,
mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre.
Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú.
A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek érzékszervei a gyakorlat
következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére.
(Zsidók 5/12-14)


2. Önállóság elérése: fontos, hogy egy gyülekezetben a testvéreknek legyen identitástudatuk.
Elsődlegesen odáig lenne jó eljutni a hit útján, hogy "én Krisztusé vagyok". Ez egy alap identitás.
Megváltott ember vagyok. Nem a magamé vagyok. A Gazdámé vagyok. Ki Ő? Mit tett értem? Stb.
Ezt követi az egyén felekezeti identitástudatának kirajzolódása. Mit jelent az, hogy református vagyok? Ismerem az egyházamat? Mit jelent számomra a reformátusság? Ismerem a hitvallásainkat? Tudok velük azonosulni? Ha tudom, hogy kié vagyok és mit keresek ebben az egyházban, akkor jön a következő szint: ez a gyülekezeti identitás. Mit jelent az pl., hogy én az XY református gyülekezet tagja vagyok?
A gyülekezet tagjaiban ki kell alakuljon egyfajta kötődés az adott közösséghez, amelynek ők maguk a tagjai. Tudnunk kell, hogy miért tartozunk oda, ahova járunk. Látnunk kell, hogy nem a szél sodort oda, ahol vagyunk...
És végül ki kell alakuljon bennük a szolgálói identitás is.Tehát tudjam magamról, hogy valamilyen területen Istent és az Ő népét  szolgáló hívő vagyok.
Mindezek egymásra épülnek. "Egészséges" esetben tehát elmondhatom magamról, hogy:
1. Krisztus megváltott gyermeke vagyok
2. a református egyház tagja
3. az XY gyülekezetben
4. és (pl.) a takarítási szolgálatért felelek.
Így érhető el az is, hogy szépen lassan minden ember elkötelezze magát egy gyülekezet mellett és
ne "vándor keresztyén" módjára éljen, egyszerre több gyülekezetet is látogatva.
Az elköteleződés sosem könnyű. De mindig egyfajta lelki továbblépés jele.
A gyülekezet vezetésén áll, hogy ez a "látás" idővel kialakuljon a közösségben.
Olyan gyülekezetben, ahol a tagokban az önazonosság fönt említett szintjei nem rajzolódnak ki, ott nem beszélhetünk nagykorúságról. Aki pedig kiskorú, az még nem önálló. Mindig kell valaki, aki megmondja, hogy mit kell tennie és hogyan. Mások döntenek felette. Kiszolgáltatott.

Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást...
(Zsidókhoz 10/25)


3. Egység: fizikailag és lelkileg is együtt kell épülnie a gyülekezetnek.
Fokozottan érvényes ez egy újonnan alakuló, még töredezett, változatos összetételű gyülekezetre.
Ilyen esetben még inkább fontos, hogy egyértelmű legyen: alkalmainkat a templom falain belül tartjuk. Ott, ahol mindenki otthonra lelhet, ahová mindig mindenkit örömmel és szeretettel várunk!

"Kihívott minden népből egy lelki népet itt,
Kit egy Úr, egy keresztség és egy hit egyesít.
Csak egy nevet magasztal, csak egy cél vonja őt,
És egy terített asztal ád néki új erőt."

(392. Az egyháznak a Jézus a fundámentoma)

Igyekezni kell minél többeket elérve, minél szélesebb testvéri közösséget megszólítva, gyakorta hirdetve szervezni az alkalmainkat. Legyen szeretetvendégség, közös bográcsozás stb., olyan alkalmak, ahol valódi keresztyén közösséggé szerveződhetünk.
Az természetes, hogy vannak nézeteltérések a tagok között. De a gyülekezet olyan emberek közössége, ahol a Krisztusban kapott megváltás öröme, a Benne kapott bűnbocsánat felszabadító érzése minden kicsinyes vitán és veszekedésen felül kell hogy emeljen bennünket! Különben nem vagyunk méltók Őhozzá!

...hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk:
én őbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél. (János 17/21-23)


Egységre kell tehát törekedni, egyetlen de szélesre tárt lelki áramlatot elősegítve: egy a Krisztus teste, lehetőleg sok aktív/élő testrésszel, akik nagy átfedéssel érintkeznek és épülnek egymás által lélekben a közös alkalmakon.
Ha egy gyülekezetben lelkileg teljesen elszeparált csoportok (frakciók) jelennek meg, ahol az eltérő csoportokat látogatók között nincs meg a lehetőség a lelki érintkezésre, ott a gyülekezet lebénult Krisztus testhez hasonló. Ezért is lehet veszélyes szigorúan venni, pl. hogy az 50-esek körébe csak ötvenesek jöhetnek, a 40-esekébe csak a negyvenesek. Ha ezt szigorúan vesszük, akkor pláne kellenek olyan programok a gyülekezetben, ahol mindenki (!) találkozhat a másikkal (pl. gyülekezeti csendes napon, közös kiránduláson stb.). Ilyen értelemben írtam: egy lelki véráramlata kell, hogy legyen a gyülekezetnek, nem pedig több. Erősebb legyen ami összeköt (és ennek az alapja Krisztus), mint ami szétválaszt.

...éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.
Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben. (Ef 4/1-6)


4. Nyitott kommunikáció: nyitottan, mindenki felé tágra nyitott karral és szívvel kell hirdetni és tenni a dolgokat! Nyilvánosan, őszintén! Ide tartozik a világos, széleskörű, rendszeres és gyakori hirdetés, kommunikáció. A szószékről, a honlapon, a gyülekezeti levelező listán stb. Ha nem áramlik az információ, akkor kétségek, bizalmatlanság ébredhet a testvérekben ("már megint kihagytak ebből"), és nem épül az egység, hanem bomlik.
A rendszeres munkamegbeszélések, egyeztetések, párbeszédek sőt viták mind-mind a hatékony kommunikáció eszközei és az eredményes, gördülékeny munka záloga.
Ugyanígy szükséges a bátor, őszinte párbeszéd a testvérek között is. Krisztushoz méltóan kell elrendeznünk a nézeteltéréseinket, jelezve fájdalmainkat, tudatva a megbocsátásunkat. Késznek kell lennünk alázattal bocsánatot kérni a másiktól. Nem helyet adva a sértődésnek, a pletykálkodásnak, az egymás háta mögötti sugdolózásnak.

"Zúgolódás támadt közöttük. Maguk közt megbeszélték. Egyik elkezdi a másiknak a fülébe súgni. Ez olyan, mint a fertőzött seb, ha nem gyógyítják, nem kezelik, akkor egyre nagyobb lesz a fertőzés, egyre nagyobb lesz a genny. Ha nem orvosolják, lehet, hogy visszafordíthatatlan folyamattá válik az egész.
Jó, hogy itt Isten Szentlelke az apostolokat arra indítja, hogy rögtön kezdjék el orvosolni. Nem várnak vele, hogy majd az idő megoldja, majd lecsendesednek, s majd elmúlik ez a nagy felbőszülés. Nem. Gyertek, beszéljük meg, legyünk őszinték. Összehívják a tanítványok egész gyülekezetét. Tárjuk az egész gyülekezet elé, és keressük Isten vezetését. Keressük: Uram, hogyan akarod, hogy ezt megoldjuk? És a tanítványok ezt teszik."
(Horváth Géza az ApCsel 6,1-3 alapján)

Ha pedig vétkezik ellened a testvéred, menj el hozzá, fedd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted a testvéredet. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek! Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt!
(Máté 18/15-18)


5. Szolgálatok megszervezése: fel kell mérni, hogy milyen szolgálatokra van szükség.
Nem a gyülekezeti tagokhoz keresünk szolgálatokat, hanem a szolgálatokhoz arra alkalmas embereket. A feladatok adottak, azokat meg kell csinálni. A szolgálatok élére alkalmas, felelős személyeket kell választani. A lelkésznek nem az a dolga, hogy fél lábbal minden szolgálatban benne legyen, hanem az hogy hirdesse az igét. Ez az elsődleges feladata. A szolgálatvezetőknek pedig az, hogy az adott területen minden rendben menjen, és - ha az lelki jellegű, akkor - növekedés, épülés történjék. A különféle szolgálói köröket és "réteg" csoportokat ki kell alakítani a saját elképzeléseink szerint. Ezek a körök a következő fontos tulajdonsággal kell, hogy rendelkezzenek:
- a lelki alkalmak a templomban vannak tartva (nem magánháznál, vagy egyéb helyeken)
- az alkalmakra bárki eljöhet
- a szolgálat/csoport vezetője bizalmat kapott a gyülekezet vezetőségétől (külső elhívás)
- a szolgálat/csoport vezetője alkalmas a feladat betöltésére (lehetőleg megtért, az adott területet ismerő személy)
- a szolgálat/csoport vezetője szívből, Megváltója iránti hálából, örömmel vállalja a feladatot (belső elhívás)
- a szolgálat/csoport vezetője felelősségteljesen végzi munkáját és bármikor kész arról számot adni.

Ha egy feladat kapcsán egy ember nem kap mozgásteret, bizalmat és felelősséget, az nem szolgálat.
A bizalom segít átéreznem a felelősséget. A felelősség érzése pedig segít munkámat Isten dicsőségére végezni. Ez a felelősség az, amit motivál és épít. Ahol pedig felelősség van, ott kell, hogy legyen számonkérés is. Tehát teljesen helyénvaló, hogy ha időről időre a munkámmal kapcsolatban kifogások merülnek fel (netán visszaélek a bizalommal), akkor azt jelezzék nekem és legyen ez rajtam számon kérve! Kényes egyensúly ez de fontos. A bizalom nem az, hogy mindenki csinál, amit akar. A számonkérés pedig nem az, hogy ha kell, ha nem kötekedek és maximalista módon tökéletes munkát várok a másiktól.

Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből, jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek..
(Efézus 6/6-7)

6. Gyülekezeti fegyelem és rend: lehetetlen egy közösséget egy adott úton vezetni, építeni, összetartani, ha nincsenek jól kialakított (Isten akaratával egyező) szabályok, amelyek minden gyülekezeti tagra érvényesek. Az elöljárókra kétszeresen is! A "mindenki azt csinál amit szeretne" mentalitás végeredménye anarchia és szakadás. Meg kell állapodni bizonyos normákban, amihez mindenki tartja magát. Ezen határvonalak kijelölése a gyülekezet vezetőségének a feladata, mint ahogyan az is, hogy odafigyeljen mindezek betartására. A gyülekezetben például nem szolgálhat bárki, aki az utcáról betér. Tisztában kell lenni ugyanis azzal, hogy a mi Urunk szolgájának lenni megtiszteltetés. A legegyszerűbb feladatokat is ehhez méltón, ezt szem előtt tartva kell végezzük.
Kell, hogy legyen tehát következménye a dolgoknak. Csak így lehet rend a gyülekezetben. Önmaguk fegyelmezésében (pl. alkalmak látogatása) a presbitereknek elsőként kell kivenniük a részüket példát adva ezzel másoknak is!
Intés, fegyelmezés nélkül nem lehet haladni semerre. Nehéz, de el kell sajátítani a közösségen belül a szeretetből (!) fakadó dorgálás helyes módját és annak elfogadását. Az intés akkor lesz befogadható, ha bennünk az ego egyre kisebbé, Jézus pedig egyre nagyobbá válik (azaz egyre inkább Ő lesz az úr az életemben):
  • Nagy ego-val és kis Jézussal: sértődékeny leszek, nehezen tűröm a kritikát, így inkább kerülöm a testvéreket, könnyen a perifériára sodródok, kiszakadok a lelki vérkeringésből, kevésbé leszek őszinte a testvéreimhez, könnyen válok képmutatóvá, lelassul a lelki épülésem stb.
  • Nagy Jézussal és kis ego-val: bár nem esik jól, amit a másik mond, de beismerem, nem takargatom - talán magam is jól ismerem eme gyengeségem, hiszen párszor már beszélgettem róla Megváltómmal és kértem segítsen ebben változnom, megalázom magam, és hagyom, hogy összetörjön a kritika - így engedélyt adok Jézusnak, hogy változást hozzon életembe!
Az udvariaskodó, távolságtartó, "jaj, csak meg ne sértsem" hozzáállásnak nincs helye a gyülekezetben éppúgy, mint ahogy a szeretetlen, durva, törvényesedő, kioktató hangvételnek sincs. A valódi szeretetből fakadó, építő, bátorító, utat mutató, jobbító szándékkal történő intésre viszont időről időre mindannyiunknak (presbiternek, lelkésznek éppúgy mint másoknak!) szüksége van - mivel egyikőnk sem tökéletes és rendre elvétjük a helyes utat! Nem szabad félnünk egymástól, hanem a másikról jót feltételezve igyekeznünk kell megérteni, hogy miben kíván a segítségemre lenni. Az az Isten akarata, hogy az Ő első szülött Fia képére formálódjunk. Senki nem ígérte, hogy ez fájdalommentes lesz! De azt igen, hogy áldás lesz ezen az "átalakuláson"!

Végül, testvéreim, örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz.
Köszöntsétek egymást szent csókkal; köszöntenek titeket a szentek mind.
Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!
(2 Korintus 13/11-13)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése